Emlékeztek az új időszámításunk előtti korszakra, amikor még idegen emberek közé vegyülhettünk? Mi több, egy fürdőben, egy medencében merülhettünk velük. Mára milyen kockázatos és veszélyes tevékenységnek tűnik a januári napsütésben élvezni egyszerre a meleg víz bizsergetését, a kilógó vizes testrészeink friss borzongását és a lágy napsütését simogatását.
Feldereng a Gellért-fürdő épületegyüttese, a Szabadság híd, a Duna, a Gellért-hegyre futó sétaösvények, amelyek láthatóak a medencéből, mert a fák még nem bontották lombjaikat, téli álmukat alusszák. A parton pár lépésnyire szauna kabin. Bátran kilépek a medencéből hűlni mielőtt bemerészkedem a pokolforróságba. Meleg, hideg, forró, jót tesz a testnek a deltahőmérséklet, mondják. A külső hatásokkal direkt stresszeljük szervezetünket, hogy egészségünk ellenállóbbá tegyük, az pedig a legfontosabb, hisszük. A kabinban akklimatizálódom az épp csak elviselhető forró levegőhöz. Embertársaimmal kis térbe zárva együtt izzadunk, sóhajtunk, tűrünk és nézzük a homokórán lepergő perceket, mikor jön el a szabadulás (nekem legalábbis az).
Ezután a jéghideg dézsába merítkezem. És tűröm a sokkok láncolatát, mert milyen jó ez nekem! Igaz, többször kerülget a teljes leállás állapot: zsibbad a láb, szúr a bőr, dübörög a fül, de a szív dobog tovább, s az izom indítja a következő mozdulatot, az elme pedig nem engedi el a gondolatot, ez edzi a testet! Már mászom kifelé. Kristálytisztán látom most a világot, minden így van jól. Meleg, hideg, meleg. Ismét a medencében, nyugalom és csendesség. De tudom, hamarosan kezdem elölről.
Az érzet-, érzés-, és gondolat szaunaszeánsza a karantén szobámban is velem maradt: sokkok meg küzdelmek, és az élet megy tovább.
Kettőspont 